Chapter 21

   Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala. 

   Mert fogada Sára az õ méhében, és szûle fiat Ábrahámnak az õ vénségében, abban az idõben, melyet mondott vala néki az Isten. 

   És nevezé Ábrahám az õ fiának nevét, a ki néki született vala, a kit szûlt vala néki Sára, Izsáknak: 

   És körûlmetélé Ábrahám az õ fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint parancsolta vala néki az Isten. 

   Ábrahám pedig száz esztendõs [vala], mikor születék néki az õ fia Izsák. 

   És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam. 

   Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szûltem vénségére. 

   És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték. 

   Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit Ábrahámnak szûlt vala, 

   Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az õ fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal. 

   Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az õ fiáért. 

   De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék elõtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az õ szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod. 

   Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod õ. 

   Felkele azért Ábrahám jó reggel, és võn kenyeret és egy tömlõ vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában. 

   Hogy elfogyott a víz a tömlõbõl, letevé a gyermeket egy bokor alá. 

   És elméne s leûle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leûle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra. 

   Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égbõl Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. 

   Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem õt. 

   És megnyitá Isten az õ szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlõt vízzel, és inni ada a gyermeknek. 

   És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lõn íjászszá. 

   Lakozék pedig Párán pusztájában, és võn néki anyja feleséget Égyiptom földérõl. 

   És lõn abban az idõben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. 

   Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, a melyben jövevény voltál. 

   És monda Ábrahám: Én megesküszöm. 

   Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért, melyet erõvel elvettek vala az Abimélek szolgái. 

   És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma. 

   Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással szövetséget kötének. 

   És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot. 

   És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál? 

   És felele [Ábrahám]: Ezt a hét juhot vedd tõlem, hogy bizonyságul legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat. 

   Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek vala meg mind a ketten. 

   Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikhól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére. 

   [Ábrahám] pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségûl hívá ott az örökkévaló Úr Istennek nevét. 

   És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok földén.