| Chapter 10 |
1 | Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
|
2 | Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
|
3 | Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
|
4 | Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
|
5 | Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
|
6 | Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
|
7 | Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
|
8 | Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
|
9 | Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
|
10 | Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
|
11 | Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
|
12 | Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
|
13 | De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
|
14 | Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
|
15 | Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
|
16 | Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
|
17 | Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
|
18 | Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
|
19 | Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
|
20 | Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
|
21 | Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
|
22 | Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
|