Hungarian Bible

Luke 8

Luke

Return to Index

Chapter 9

1

 

   Minekutána pedig összehívta [Jézus ]az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására. 

 

 


2

 

   És elküldé őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. 

 

 


3

 

   És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálczákat, se táskát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. 

 

 


4

 

   És valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. 

 

 


5

 

   És valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul ő ellenök. 

 

 


6

 

   Kimenvén annakokáért, bejárák a falukat, hirdetvén az evangyéliomot, és gyógyítván mindenütt. 

 

 


7

 

   Meghallá pedig Heródes a negyedes fejedelem, mindazokat, a mik ő általa történtek: és zavarban volt, mivelhogy némelyek azt mondák, hogy János támadt fel a halálból; 

 

 


8

 

   Némelyek pedig, hogy Illés jelent meg; mások meg, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik. 

 

 


9

 

   És monda Heródes: Jánosnak én vettem fejét: kicsoda hát ez, a ki felől én ilyen dolgokat hallok? És igyekezik vala őt látni. 

 

 


10

 

   Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélének néki mindent, a mit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén, elvonula magánosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére. 

 

 


11

 

   A sokaság pedig [ezt] megtudván, követé őt: és ő örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten országáról, és a kiknek gyógyulásra volt szükségök, azokat meggyógyítá. 

 

 


12

 

   A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettő ő hozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló falvakba és majorokba megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk. 

 

 


13

 

   Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak. 

 

 


14

 

   Mert valának [ott] mintegy ötezeren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével. 

 

 


15

 

   És a képen cselekedének, és leülteték valamennyit. 

 

 


16

 

   Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék. 

 

 


17

 

   Evének azért és megelégedének mindnyájan; és felszedék a mi darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral. 

 

 


18

 

   És lőn, mikor ő magában imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond engem a sokaság? 

 

 


19

 

   Ők pedig felelvén, mondának: Keresztelő Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik. 

 

 


20

 

   És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának. 

 

 


21

 

   Ő pedig reájok parancsolván, meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják; 

 

 


22

 

   Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni. 

 

 


23

 

   Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. 

 

 


24

 

   Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt. 

 

 


25

 

   Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri [is], ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall? 

 

 


26

 

   Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval. 

 

 


27

 

   Mondom pedig néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják, mígnem meglátják az Istennek országát. 

 

 


28

 

   És lőn e beszédek után mintegy nyolczadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni. 

 

 


29

 

   És imádkozása közben az ő orczájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér [és] fénylő lőn. 

 

 


30

 

   És ímé két férfiú beszél vala ő vele, kik valának Mózes és Illés; 

 

 


31

 

   Kik dicsőségben megjelenvén, beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni. 

 

 


32

 

   Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, láták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala. 

 

 


33

 

   És lőn, mikor azok eltávoztak ő tőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond. 

 

 


34

 

   És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és azokat beárnyékozá; ők pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhőbe. 

 

 


35

 

   És szózat lőn a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam, őt hallgassátok. 

 

 


36

 

   És mikor a szózat lőn, találtaték Jézus csak maga. Ők pedig hallgatának, és semmit abból, a mit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban. 

 

 


37

 

   És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak, sok nép méne elébe. 

 

 


38

 

   És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem: 

 

 


39

 

   És ímé a lélek megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja őt, annyira, hogy tajtékot túr, és nehezen megy el tőle, szaggatván őt. 

 

 


40

 

   És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták. 

 

 


41

 

   Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! meddig leszek köztetek, és [meddig] tűrlek titeket? Hozd ide a te fiadat! 

 

 


42

 

   A míg pedig az odaméne, azon közben az ördög földhöz üté azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá a tisztátalan lelket, és meggyógyítá a gyermeket, és adá azt az ő atyjának. 

 

 


43

 

   Elálmélkodának pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején. Mikor pedig mindnyájan csodálkozának mind azokon, a miket Jézus cselekedék, monda az ő tanítványainak: 

 

 


44

 

   Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni. 

 

 


45

 

   De ők nem érték e mondást, és el vala rejtve előlük, hogy ne értsék azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől. 

 

 


46

 

   Támada pedig bennök az a gondolat, hogy ki nagyobb közöttük. 

 

 


47

 

   Jézus pedig látván az ő szívök gondolatát, egy kis gyermeket megfogván, maga mellé állatá azt, 

 

 


48

 

   És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem elküldött; mert a ki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy. 

 

 


49

 

   Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, a ki a te nevedben ördögöket űz; és eltiltók őt, mivelhogy [téged] nem követ mi velünk. 

 

 


50

 

   És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van. 

 

 


51

 

   Lőn pedig, mikor az idő elközelgete, hogy ő felvitessék, eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy, 

 

 


52

 

   És követeket külde az ő orczája előtt; és [azok] elmenvén, bemenének egy samaritánus faluba, hogy néki [szállást] készítsenek. 

 

 


53

 

   De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala. 

 

 


54

 

   Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és emészsze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett? 

 

 


55

 

   De [Jézus] megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek: 

 

 


56

 

   Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Elmenének azért más faluba. 

 

 


57

 

   Lőn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová mégy! 

 

 


58

 

   És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania. 

 

 


59

 

   Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. 

 

 


60

 

   Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát. 

 

 


61

 

   Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, a kik az én házamban vannak. 

 

 


62

 

   És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára. 

 

 


Luke 10

 

 

 

 

HTMLBible Software - Public Domain Software by johnhurt.com

 


Other Items are Available At These Sites: