Chapter 6

   Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl. 

   És nagy sokaság követé õt, mivelhogy látják vala az õ csodatételeit, a melyeket cselekszik vala a betegeken. 

   Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival. 

   Közel vala pedig husvét, a zsidók ünnepe. 

   Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság jõ hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? 

   Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye õt; mert õ maga tudta, mit akar vala cselekedni. 

   Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset. 

   Monda néki egy az õ tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: 

   Van itt egy gyermek, a kinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek? 

   Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fû vala pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren. 

   Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala. 

   A mint pedig betelének, monda az õ tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen. 

   Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérbõl való darabokkal, a melyek megmaradtak vala az evõk után. 

   Az emberek azért látva a jelt, a melyet Jézus tõn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, a ki eljövendõ vala a világra. 

   Jézus azért, a mint észrevevé, hogy jõni akarnak és õt elragadni, hogy királylyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre. 

   Mikor pedig estveledék, lemenének az õ tanítványai a tengerhez, 

   És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl Kapernaumba. És már sötétség volt, és még nem ment vala hozzájuk Jézus. 

   És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala. 

   Mikor azért huszonöt, vagy harmincz futamatnyira beevezének, megláták Jézust, a mint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének. 

   Õ pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! 

   Be akarák azért õt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, a melyre menének. 

   Másnap a sokaság, a mely a tengeren túl állott vala, látva, hogy nem vala ott más hajó, csak az az egy, a melybe a Jézus tanítványai szállottak, és hogy Jézus nem ment be az õ tanítványaival a hajóba, hanem csak az õ tanítványai mentek el, 

   De jöttek [más] hajók Tiberiásból közel ahhoz a helyhez, a hol a kenyeret ették, miután hálákat adott az Úr: 

   Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának õk is a hajókba, és elmenének Kapernaumba, keresvén Jézust. 

   És megtalálván õt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide? 

   Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekbõl, és jóllaktatok. 

   Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert õt az Atya pecsételte el, az Isten. 

   Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? 

   Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit õ küldött. 

   Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit mûvelsz? 

   A mi atyáink a mannát ették a pusztában; a mint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök. 

   Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. 

   Mert az az Istennek kenyere, a mely mennybõl száll alá, és életet ád a világnak. 

   Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret! 

   Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jõ, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. 

   De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek. 

   Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jõ; és azt, a ki hozzám jõ, semmiképen ki nem vetem. 

   Mert azért szállottam le a mennybõl, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem. 

   Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon. 

   Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz õ benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon. 

   Zúgolódának azért a zsidók õ ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennybõl szállott alá. 

   És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennybõl szállottam alá? 

   Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között! 

   Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. 

   Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentõl tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jõ. 

   Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, a ki Istentõl van, az látta az Atyát. 

   Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak. 

   Én vagyok az életnek kenyere. 

   A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. 

   Ez az a kenyér, a mely a mennybõl szállott alá, hogy kiki egyék belõle és meg ne haljon. 

   Én vagyok amaz élõ kenyér, a mely a mennybõl szállott alá; ha valaki eszik e kenyérbõl, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. 

   Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy [azt] együk? 

   Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem iszszátok az õ vérét, nincs élet bennetek. 

   A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. 

   Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. 

   A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. 

   A miként elküldött engem amaz élõ Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam. 

   Ez az a kenyér, a mely a mennybõl szállott alá; nem úgy, a mint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának: a ki ezt a kenyeret eszi, él örökké. 

   Ezeket mondá a zsinagógában, a mikor tanít vala Kapernaumban. 

   Sokan azért, a kik hallák [ezeket] az õ tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja õt? 

   Tudván pedig Jézus õ magában, hogy e miatt zúgolódnak az õ tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat? 

   Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, a hol elébb vala?! 

   A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet. 

   De vannak némelyek közöttetek, a kik nem hisznek. Mert eleitõl fogva tudta Jézus, kik azok, a kik nem hisznek, és ki az, a ki elárulja õt. 

   És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki. 

   Ettõl fogva sokan visszavonulának az õ tanítványai közül és nem járnak vala többé õ vele. 

   Monda azért Jézus a tizenkettõnek: Vajjon ti is el akartok-é menni? 

   Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. 

   És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élõ Istennek Fia. 

   Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettõt? és egy közületek ördög. 

   Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta õt elárulni, noha egy volt a tizenkettõ közül.